Talán érdekesek ezek másoknak is...
A nagy történelem
A legtöbb történész az idő apró szeletét vizsgálja. Milyen lenne, ha áttekintenénk a mindenség egész történetét az ősrobbanástól napjainkig – sőt azon túl is? Miként módosulna az univerzumról, a Földről és a világban elfoglalt helyünkről alkotott képünk, ha az idő egészében tekintenénk rá?
Ezekre a kérdésekre kereste a választ David Christian, amikor megalkotta a Nagy Történelem fogalmát, a múlt és a jövő szemléletének merőben új megközelítését. Ebben a könyvben nyomon követi az elmúlt 13,8 milliárd év történetét, és feltárja, miként tették lehetővé a megfelelő körülmények, nyolc küszöb átlépésével a komplexitás új formáinak felbukkanását a Földtől a Homo sapiensig és a földműveléstől a fosszilis tüzelőanyagokig. Ez utóbbi, óriási horderejű innováció hatalmas energiabőséget nyújtott, amely rendkívül előnyösnek bizonyult az emberiség számára, miközben azzal fenyeget, hogy szétzilál mindent, amit eddig létrehoztunk.
Christian világossá teszi, hogy ezek a rejtett szálak, amelyek mindent mindennel összekötnek, a Föld létrejöttétől a kollektív értelem megjelenéséig és az atomháború kitöréséig. A tárgyát tekintve átfogó, előadásmódjában pedig borzongató könyv bemutatja, mi mindent tudhatunk meg, ha az életet egyetemes léptékben szemléljük.
A csatolmányban .mobi van
https://yadi.sk/d/VoLoBVwlWOlIfw
e-book, ha kell
Moderátor: S-kami
Re: e-book, ha kell
Köszönjük az e-bok olvasmányt, ajánlanék hozzá egy lehetséges mobi megjelenítő programot (sajnos csak 64 bites) puppy linux alá.

KOReader.
https://koreader.rocks/
Ez egy e-könyvek olvasására és különféle formátumú dokumentumok megtekintésére készített alkalmazás, elsősorban E-Ink kijelzős készülékekre optimalizálva.
A KOReader a "kindlepdfviewer" átírása, amelyet eredetileg a mupdf forrása alapján hawhill épített. Azóta hosszú utat hajtottak végre, a hackerek kérései és frissítései alapján a világ minden tájáról. A "KOReader név a Kindle / Kobo Open Reader-t jelenti, azon eszközökre hivatkozva, melyekre a KOReader eredetileg készült.
A KOReader támogatja a PDF, DjVu, XPS, CBZ, FB2, PDB, TXT, HTML, RTF, CHM, EPUB, DOC, MOBI és ZIP fájlformátumokat. A program sok funkcióval rendelkezik, amelyekkel beállítható a betűtípus, a sortávolság, a szövegstílus, a szóelválasztás, a kijelző szélétől való távolság (margó) és más egyéb paraméterek az olvasó egyedi igényeinek megfelelően.
További ismertető a programról itt, magyarul.
https://logout.hu/bejegyzes/oldman2/a_k ... ogram.html
A program Linux alá is elérhető, jelenleg csak 64 bites verzióként.
Ebből mindjárt két verzió, a standard .deb telepítő, és az AppImage-s release.
Installation on desktop Linux
https://github.com/koreader/koreader/wi ... ktop-linux
KOReader WIKI
https://github.com/koreader/koreader/wiki
Download 2 File:
koreader-2020.06-amd64.deb (25.2 MB)
https://github.com/koreader/koreader/re ... -amd64.deb
koreader-appimage-x86_64-linux-gnu-v2020.06.AppImage (38.1 MB
https://github.com/koreader/koreader/re ... 6.AppImage
A program természetesen tud magyarul, hála a magyar fejlesztői segítőknek.

Ahogy a beépített súgófájlban is írják, a menü, beállító-menü a képernyő tetejére való egérkattintással hívható elő a Pc-s verzióban.

De, ha betöltünk egy állományt, és abban alul kattintunk az egérrel, egy újabb, kicsivel bővebb beállítómenüt érhetünk el a programban.

Célszerű az e-book fájljainkat egy helyre(könyvtárba) tenni a könnyebb keresés miatt.

Teljes képernyőre kinyitva a program:

(a KOReader programot én egy 64 bites groovy puppy verzión próbáltam ki, szépen működik)

Avi Loeb
Földönkívüli
Egy idegen civilizáció első nyomai
2021 A Harvard egyik legjobb csillagásza elénk tárja vitákat kiváltó elméletét arról, hogy Naprendszerünket nemrégiben egy távoli csillagrendszerben élő, fejlett földön kívüli civilizáció látogatta meg.
2017 végén egy hawaii obszervatórium kutatói megpillantottak egy objektumot, amely a naprendszerünk belsejében száguldott, méghozzá olyan gyorsan, hogy csak egy másik csillagról érkezhetett.
Avi Loeb, a Harvard csillagászati tanszékének vezetője bebizonyítja, hogy az ’Oumuamua névre keresztelt jelenség nem lehetett aszteroida; ahhoz túl sebesen mozgott, túl furcsa pályán haladt, és nyomát sem mutatta gázképződésnek vagy szétesésnek. Szerinte csak egyetlen lehetséges magyarázat képzelhető el: az objektum egy távoli, földön kívüli civilizáció fejlett technológiai eszköze.
Ebben a könyvében Loeb végigvezeti az olvasót naprendszerünk első bizonyítottan csillagközi látogatójának izgalmas történetén. Felvázolja nagy felzúdulást kiváltott elméletét és annak jelentőségteljes következményeit, amelyek mind a természettudományra, mind a vallásokra, mind fajunk és bolygónk jövőjére hatással lehetnek. A Földönkívüli elgondolkodtató útja a tudomány, a téridő és az emberi képzelet legtávolabbi zugaiban azt sugallja az olvasóknak, hogy a határ a csillagos ég, és hogy érdemes nyitott elmével elgondolkodni azon, amit ott találhatunk. Bármilyen különösnek is tűnik.
Letöltés:
https://disk.yandex.com/d/I2yj1-0CuyXUVg

Nagyon szépen köszönöm - köszönjük!
Akit érdekel, én most épp Google Play Könyveken keresztül zsákoltam be, perpill 1686Ft -ért, ez volt kéznél telefonról
Ha meg valakit érdekel a képen látható alábbi 3 kötet is bezsákolható ugyanott magyar fordításban.

Köszönöm, feltettem a könyvespolcra én is ! 

Puppy linux ! Mert megérdemlem !
Gyertek fel a csetre ! Katt ide a csevegéshez: https://discord.gg/9pm6rTfG5s
Gyertek fel a csetre ! Katt ide a csevegéshez: https://discord.gg/9pm6rTfG5s
Re: e-book, ha kell
A programból nemrég jelent meg egy friss verzió, sajnos linuxra megint csak 64bites dab-ként.
KOReader 2021.11 "November Leaves"("Novemberi levelek")
koreader-2021.11-amd64.deb
https://github.com/koreader/koreader/re ... -amd64.deb
koreader-appimage-x86_64-linux-gnu-v2021.11.AppImage
https://github.com/koreader/koreader/re ... 1.AppImage
koreader-android-arm-v2021.11.apk
https://github.com/koreader/koreader/re ... 021.11.apk
koreader-android-x86-v2021.11.apk
https://github.com/koreader/koreader/re ... 021.11.apk
Re: e-book, ha kell
Rengeteg magyar nyelvű e-könyv a következő témakörökben - ha érdekel:
Életmód:
https://drive.google.com/drive/folders/ ... qU2zNzy-1a
Egészség:
https://drive.google.com/drive/folders/ ... CuuOBkNF0S
Edzés:
https://drive.google.com/drive/folders/ ... tJ8EQiCXRa
Jóga:
https://drive.google.com/drive/folders/ ... 2ipH7Nrl8q
Mesék, mitológia:
https://drive.google.com/drive/folders/ ... BtOduzZcD-
Sámánizmus:
https://drive.google.com/drive/folders/ ... plojMHn9gE
Spiritualitás:
https://drive.google.com/drive/folders/ ... djODAgKMRm
Hinduizmus:
https://drive.google.com/drive/folders/ ... WZAQAiq3XP