Engedjétek meg, hogy megosszak veletek egy igazán megható történetet egy bipoláris zavarral küszködő, rendkívüli tudással és tapasztalattal megáldott Unix/Linux adminról szól, aki betegségének és feltehetően az ebből fakadó viselkedésének is köszönhetően hajléktalanná vált és egy idő után arra kényszerült, hogy a Baltimore csoportban segítséget kérjen, elsősorban takarót, gyógyszereket és ennivalót, tehát semmiképpen sem vagyoni javakat, mint ahogyan azt sokszor a social médiában már annyiszor láthattuk, itt most nem egy átverős kunyerálásról van szó sajnos. Bár az lett volna csupán.
A bipoláris zavar sokak számára teljesen ismeretlen és könnyen félreértik, félreértelmezik. Ez nem szomorúság vagy depresszió vagy lustaság. Ez egy olyan létező, valódi betegség, amit nagyon gyakran félrediagnosztizálnak és sajnos jelenleg gyógyíthatatlan, de jól beállított gyógyszeres kezeléssel akár teljesen tünetmentessé is tehető. Akár teljes értékű életet is élhet vele az adott személy.
Egy remek összefoglaló a témáról a wikipédián: https://hu.wikipedia.org/wiki/Bipol%C3%A1ris_zavar
Abando
Két fogalmat érdemes megemlítei előljáróban, az egyik az abando, ami nagyjából annyit tesz, hogy abandon, azaz elhagyatott, lakatlan, elárvult, hátrahagyott.
Ezzel a kifejezéssel szokás emlegetni a kiüresedett, felügyelet nélkül hagyott ingatlanokat is többek között, ahová időnként hajléktalanok is beköltöznek.
Panhandling és a Flying a Sign
A kéregetésnek angolul két fő megnevezése van, a Panhandling és a Flying a Sign, az első az erőszakosabb, odalépősebb fajta, amikor valaki idegeneket szólít le, olykor eléáll és szó szerint a markát tartja, valamit a második eset, a Flying a Sign, amikor valamilyen jelet, feliratot vagy szöveget tesz magára, maga mellé vagy valamilyen figyelemfelkeltő módon elhelyezett pohárral, sapkával vagy más tárgyat kihelyezve és ezzel nem tolakodó, nem erőszakos módon kéregetve juthat egy kis betevőhöz az adott személy.
Most pedig a történet.
11 évvel ezelőtt egy democritus2 néven fórumozó az alábbi szöveget avagy inkább hirdetést tette ki a Baltimore csoportba a redditen:
Linux segítséget, szaktudást ajánlok takarókért, élelmiszerért vagy akár pénzért. Egy szinte reménytelen hajléktalan.
Már 2 éve vagyok hajléktalan, de az elmúlt év volt a legnehezebb az életemben. Kicsit már korábban is kéregettem már, de mindig nagyon szerényen, nem próbáltam sokat kérni. Egy hajléktalan ember problémáival foglalkozni nem könnyű dolog.
Most egy abandóban lakom (a városban 40 ezer van belőle, akár ki is használhatom). Fizettük a villanyszámlát, de persze ennek bármelyik nap vége lehet. Karácsony óta nem kapok munkanélküli segélyt, ami hihetetlenül megnehezítette ezt a hónapot és „tábla röptetéséhez” (flying a sign) folyamodtam, hogy napi néhány dollárt keressek.
Több mint 15 éves szakmai tapasztalattal rendelkezem Unix, Linux és más operációs rendszerek, MySQL, Apache, Perl stb. terén. Teljesen parancssoros Linux-Nerd vagyok, aki több ezer valós és virtuális gépet kezelt professzionálisan. Több Linux tanfolyamot is tartottam és néhány LUG-ot is indítottam (Linux User Group). Dolgoztam a NOAA-nál, IT igazgató Worcester Megyei Egészségügyi Minisztériumban. Tudok adni egy igazi önéletrajzot, referenciákat privát üzenetben.
Ez nem olyan egyszerű, mintha csak egy állásra jelentkeznék ezen a ponton. Megbénító depresszióban szenvedtem, úgy nézek ki, őszintén szólva, mint egy csöves. Lehet, hogy az vagyok, de lehet, hogy nem, de meg tudom javítani a számítógépét 🙂 Azonban jelenleg szinte minden energiám arra megy el, hogy a várostól megszerezzem azokat a csekély szolgáltatásokat, amiket tudok, nem sok energiám van arra, hogy olyan progresszív dolgokat csináljak, amiknek a későbbiekben lesz meg a gyümölcse.
Már elég sok városi szolgáltatást igénybe veszek, többek között az élelmiszerkonyhákat, és próbáltam alulról is aktivista lenni, ami hihetetlenül nehéz.
Én a Fells -i környéken élek, bár eddig a tél folyamán a lakhatáshoz a szegénynegyedbe kellett mennem.
Jobb is tudok lenni ennél. A személyes szégyen, bűntudat, legyőzött érzés általában a legnagyobb akadályom. A múltamban nagy sikereket értem el, tudom, hogy újra képes vagyok rá.
Bármilyen rendszert, operációs rendszert, hardveres képzést fel tudok venni, ha szükséges.
Most nagyon ritkán férek hozzá számítógéphez, majd visszanézek, ha tudok. Köszönöm.
Szerk.: a válasz elsöprő volt, ty. Mindenkinek küldök üzenetet, ahogy tudok.
Jelenleg kevés időt tudok tölteni a számítógép előtt, ezért elnézést kérek a késésért.
Az este nagy részét azzal töltöttem, hogy a „mire van szükséged” kérdésre adott válaszon gondolkodtam. Az egyetlen válasz, ami eszembe jut, egy olyan világ, amit érdemes közösen felépíteni, ahol a szenvedést eltiporják, ha megtalálják. Ez mondjuk nem pragmatikus, így van néhány dolog, amit összeállítottam, és én is dolgozom a Housing Our Neighbors -ben, így minden extra van, hogy egyben megy is másoknak, akiknek arra szüksége van.
lista: számítógépes felszerelés MINDEN (egyszer a szórakozás kedvéért Slackware-t tettem egy 16mb-os egylapos számítógépre) bármilyen gyógyszer – tylenol, ibuprofens, sudafed. (R. arthritisem van) kesztyűk, sapkák, kabátok – de praktikusak, nem drágák) ételek – mogyoróvaj, bármi praktikus, ami magas tápanyagtartalmú (most nem aggódom, hogy kövér leszek) Hasznos dolgok, mint például tartalék kések, elektromos tányér! instant kávé
Helyszín: Russell utca és Hamburg a stadion felől érkező oldalon. Ma 12:00 órakor, majd 16:00-18:00 óra körül újra. Nehéz pontosat mondani. A reddit alien-t ki fogom tenni a táblámra 😛 Bár nagyon hideg van, és nem leszek sokáig kint, de ha ma hiányoznék, ott a holnap, egy darabig ezt a menetrendet fogom követni.
Köszönöm skaccok.
Az eredeti bejegyzés a redditen:
https://www.reddit.com/r/baltimore/comments/1wa3sk/offering_linux_help_expertise_for_blankets_food/
Nos, akinek van kedve, érdemes átlapozgatni a hozzászólásokat, mert egészen elképesztő, ahogyan megmozdult szinte egy emberként a közösség,volt aki házat, számítógépet, pénzt, komplett irodai felszereléseket is ajánlott, volt aki ételt és személyes segítséget.
Sajnos ahogy az lenni szokott, egy csaló is igyekezett egy kis pénzt keresni azzal, hogy a cikk írójához nagyon hasonló democritus20 álnevet kreáljon magának és bekapcsolódott a beszélgetésbe.
Aztán a történet valahol elsikkadt és elröppent 11 év és néha azért az ember elgondolkozik azon, vajon mi lehet most ezzel a rendkívül tehetséges, ám mégis valahogy szerencsétlen sorsú Linux adminnal.
Néhány napja valaki amelianaK felhasználói névvel írt egy bejegyzést a fórumra, mint kiderül, az illető egykori felesége.
Baltimore a legjobb oldalát mutatta meg egy hajléktalan Linux varázslónak és én hálás vagyok, ám mégis szomorú
Mindenkinek, 10 évvel ezelőtt egy fázó, éhes férfi posztolt az r/Baltimore-on, és Linux segítséget ajánlott fel takarókért, ételért vagy akár pénzért. Több százan válaszoltak, ruhát, szállást, zuhanyzót, munkát, vacsorát, telefont és készpénzes adományokat ajánlottak fel egy Google-pénztárcába. Baltimore-iak vették a fáradtságot, hogy a belvárosba autózva megtalálják a kéregető férfit, hogy adományokat adjanak le, és megpróbáljanak segíteni rajta.
Ez az ember a volt férjem volt, és már két éve hajléktalan volt. A fia és én hónapok óta nem hallottunk felőle.
Néhány hozzászóló megjegyezte, hogy az OP korábbi hozzászólásai (OP – original post(er), az eredeti hozzászóló) drogproblémára utaltak. Igazuk volt, de ettől még a kérése nem lett kevésbé igaz.
10 évig voltam a felesége, és elmondhatom, hogy egy zseni volt. Zseniális volt,és amikor nem volt elég pénzünk arra, hogy megvegyük a számítógépet, amit annyira szeretett volna, számítógépes hulladékokat és alkatrészeket gyűjtött és megépítette a sajátját. Megtanított a vadonatúj Windows operációs rendszer használatára, amikor főiskolás voltam és saját magát is rendszergazdának, hálózati mérnöknek és hackernek a Linux segítségével. Annyira szerette, hogy a karjára tetováltatta a Linux pingvint.
Másképp látott engem, mint előtte bárki más. Megtanított vezetni a körgyűrűn, és megtanított baseball labdát ütni annak ellenére, hogy hivatalosan a jobb szemére vak volt. Kiállt értem, amikor senki más nem tette volna. Fiatal házasokként túlságosan le voltunk égve ahhoz, hogy karácsonyra ajándékot vegyünk egymásnak, ezért keresztöltéssel varrt nekem egy képet a szeretett plüssmackómról.
Bénító bipoláris zavarban is szenvedett. Fiatal feleségként és anyaként nagyon igyekeztem megmenteni őt, de a hangulatingadozásai és az impulzív viselkedése messze meghaladta azt, amit meg tudtam volna oldani. Túlköltekezéshez és hazudozáshoz vezettek, és végtelen válságokba sodorták a megélhetésünket. Így aztán 10 év után elváltunk, barátságosan.
Amikor 2004-ben elhagytam, szép lakása volt, pénze a bankban, évi 100 ezer dolláros állása, és a fiunk közös felügyeleti joga. Ahogy a hozzászólásából láthattad, 2014-re mindezt elvesztette a függőségei és a nem kezelt mentális betegsége miatt, és szó szerint hajléktalan volt Baltimore-ban. A fiam és én dühösek voltunk rá, amiért cserbenhagyott minket, de ezt nem kívántuk volna neki.
Szeretném elmondani, hogy a 2014-es posztja után (amit csak ezen a héten találtam meg), hogy képes volt talpra állni, de nem tehetem. A következő évtizedet többnyire hajléktalanként töltötte, és csak szórványosan hallottunk róla, amikor kint hideg volt és sikerült bent, egy kórházban vagy menhelyen kikötnie.
A múlt hónapban a fiamat és engem felhívtak a kórház intenzív osztályáról. A volt férjem, Steve, haldoklott a nehéz élete miatt kialakult komplikációk miatt. Már 3 éve nem hallottunk felőle. Még időben odaértünk a kórházba, hogy a fiunk, aki most már fiatalember, elmesélje az apjának az életét. Lehetőségünk volt megbocsátást nyújtani, és elbúcsúzni tőle. Leültem Steve mellé, fogtam a kezét, és mindkettőnket emlékeztettem, hogy ő egy jó, szerethető ember, akit a mentális betegség és a függőség pusztított el – nem pedig egy elfelejtett és őrült hajléktalan függő.
Nem terveztem, hogy ezt az őszt a volt férjem gyászolásával töltöm. Szívszorító számomra, hogy ez az ember, akiben annyi jóság volt, soha nem tudta legyőzni a démonait. Annyira szomorú vagyok, miatta és miattunk. És annyira egyedül érzem magam. A legtöbb ember az életemben nem is ismeri Steve-et. Pár hét múlva lesz egy kis temetésünk, de csak mi leszünk ott. Csak a fiam és én, akik szerettük őt, ahogy csak tudtuk.
Legalábbis én azt hittem, hogy csak mi vagyunk. Kiderült, hogy az egész Reddit Baltimore szereti Steve-et. Szerettétek őt értünk, amikor még túlságosan szégyellte, hogy elmondja, hol van. Akkor is szerettétek, amikor látszólag a siker minden hagyományos mércéjén elbukott. Ételt, szállást, munkát, takarókat, pénzt és együttérzést ajánlottatok neki, anélkül, hogy bármit is kértetek volna cserébe. Örökké hálás leszek nektek, hogy gondoskodtatok róla, amikor mi nem tudtunk.
A temetés december 23-án lesz, és mindannyiótokra gondolni fogunk. 💚
Szerk.: Mindannyian csodálatosak vagytok. Köszönöm nektek.
Szerk2: Az együttérzés áradatát, amit ma kaptam, csak az a kedvesség érte el, amit mindannyian mutattatok Steve-nek, amikor a legnagyobb szüksége volt rátok. 💜
Bátorítottatok és inspiráltatok engem. Ahelyett, hogy csak egy apró, privát temetést tartanánk a fiam és én, úgy döntöttünk, hogy szeretnénk egy közösségi megemlékezést tartani Baltimore-ban, és ingyenes ételt kínálni a baltimore-i éhezőknek. Könnyen odamehetnénk egy zsák szendviccsel és kioszthatnánk, de ha tudnánk egy kis közösséget építeni e köré, akkor sokkal nagyobb hatást érhetnénk el. El tudok képzelni egy olyan életünnepet, amely segít felemelni más embereket étellel, meleg ruhával és emlékeztetővel, hogy nem felejtették el őket. De ilyesmit még soha nem csináltam. Segítsetek nekem Reddit! Segítsetek Baltimore-ban! Hogyan segíthetünk abban, hogy minél több éhező ember érezze, hogy szeretik és nem felejtették el idén december 23-án? Konkrét ötleteket a helyszínekre és esetleg partnerszervezetekre vonatkozóan a Fells Point / Patterson Park / Sandtown területeken különösen szívesen fogadunk.
A feleség eredeti bejegyzése a redditen: https://www.reddit.com/r/linux/comments/1h0jyy0/the_best_of_baltimore_showed_up_for_a_homeless/
Köszönöm ha elolvastad, engem nagyon megérintett a történet és remélem hogy végül méltó lezárása lesz a történetnek egy alapítvány vagy rendezvények formájában, hiszen az amit itt a közösség tett mindenféle előítélet és ítélkezés helyett, az az önzetlen és áldozatos segítségnyújtás egy nehéz helyzetbe került embernek, aki egykor többre volt hivatott, talán mindenki számára jó példa lehet, hiszen soha nem az a fontos, hogy ki milyen, hanem ennél mindig sokkal fontosabb, hogy mi mindannyian milyenek vagyunk és mit tehetünk egymásért, ha a helyzet úgy hozza.
További szép napot !